Triglav

Készült: 2010. november 17. szerda
Írta: Kiss Gábor

Peričnik vízesésBarátaimmal – Zolival és feleségével, Ágival – 2010. július 19-én indultunk Szlovéniába, hogy meghódítsuk a Júlia-Alpok csúcsát, az ország legmagasabb pontját, a Triglavot.

Autóval indultunk korán reggel, hogy időben érkezzünk szállásunkra, az Aljazev Dom-ba.

Útközben megnéztük a Peričnik vízesést, ami két részból áll. A felső szinten 16 , az alsón 52 métert zuhan a patak vize.

A szállás megközelítése kisebb nehézségbe ütközött, mert az autó nem bírta a meredek emelkedőt és visszagurult. Szerencsére sikerült megállni egy szikla előtt, de innen nem tudtunk továbbmenni. Előttünk az út – amiről visszagurultunk –, mögöttünk a szikla. Többen próbáltak segíteni, de nem bírtak kihúzni bennünket szorult helyzetünkből. Végül megegyeztünk, hogy Zoli a kocsinál marad, míg Ágival segítségért indultunk a közeli Mojstranába. Itt sikerült összeismerkednünk egy sráccal, aki pár barátjával visszavitt bennünket járművünkhöz. Mire visszaértünk, valaki már segített Zolinak kiszabadítani az autót, amivel visszamentünk a faluba és leparkoltunk. Martin – aki barátaival segíteni próbált –, felvitt bennünket a turistaházhoz és megadta a telefonszámát, hogy szóljunk, amikor végeztünk és feljön értünk.

A kalandos megérkezés után elfoglaltuk a szobánkat és kiültünk a ház teraszára vacsorázni, de előtte megkóstoltuk a helyi körtepálinkát, ami kellemes alapot adott az ételhez.

CsúcsközelbenA Triglav csúcsán20-án korán reggel ébredtünk. Rövid készülődés után nekivágtunk fő úticélunknak. A Tominskova úton indultunk. Útközben többször megálltunk pihenni és fotózni a tájat, amivel nem tudtunk betelni. Több helyen meredek, drótkötéllel biztosított ösvényen haladtunk. Délután 1/2 1 körül érkeztünk a Triglavski Dómhoz, ahol megebédeltünk. A pihenő után folytattuk utunkat a csúcs felé. A kitett gerincen drótkötélhez tudtuk biztosítani magunkat. 2 óra után értük el a csúcsot. A reggeli ködnek már nyoma sem látszott. Szikrázó napsütés fogadott bennünket.

Visszaérve a Triglavski Dómhoz úgy határoztunk, hogy nem töltjük itt az éjszakát, hanem tovább haladunk az Aljazem Dómhoz. A szállásra este 10 órakor értünk le. Fáradtak voltunk, de jó érzéssel töltött el bennünket, hogy sikerült teljesíteni a célt, amit kitűztünk magunk elé.

21-én délelőtt a menedékház körül, a völgyben néztünk szét, majd visszatértünk a kocsihoz és nekiindultunk, hogy szállást keressünk a következő két éjszakára. Bled közelében sikerült egy kempingben sátorhelyet találnunk.

Bledi tó22-én a Bledi tó és környéke volt kitűzött úticélunk. Körbesétáltuk a tavat, felmentünk a várhoz, majd gondolával kimentünk a tó közepén lévő kis szigetre is. Délután a Vintgar szurdokban sétáltunk, ahol a falba épített pallók alatt zuhogott alattunk a sebes folyású patak.

23-án hazaindultunk. Szlovéniában csodálatos helyeket, barátságos, segítőkész embereket ismertünk meg. A tájak leírásához szegényes a szókincsem, ezért feltöltök pár képet, beszéljenek azok helyettem.

További képek a galériában.

Zarándoklat

Készült: 2014. február 21. péntek
Írta: Ismeretlen szerző

Aki rohan, azt az idő szorítja, aki zarándokol, azt az idő tágítja.
Aki menekül, önmaga elől fut, aki zarándokol, önmaga felé tart.
Aki menetel, másokhoz igazodik, aki zarándokol, saját ritmusára jár.
Aki túrázik, teljesít, aki zarándokol, teljessé lesz.
Aki kirándul, kikapcsolódik, aki zarándokol, bekapcsolódik.
Aki sétál, nézelődik, aki zarándokol, befelé figyel.
Aki bóklászik, céltalan, aki zarándokol, célra talál.
Aki zarándokol, úton van. Aki zarándokol, jó úton van.

El Camino

Készült: 2009. november 20. péntek
Írta: Kiss Gábor

Régen elhatároztam, hogy valamikor végigjárom az El Caminot. Az Utat, amit előttem már nagyon sokan végigjártak. Sokat járok kirándulni, túrázni, szeretek utazni, de a Camino más. Tudtam, hogy el kell indulnom ezen az úton.

Sokakkal beszélgettem erről, míg végül társakra találtam Polyóka Gábor, Polyókáné Csenki Erika és Pap Éva személyében. Kitűztük az időpontot: 2009. nyara. Próbáltunk felkészülni az útra, könyvekből internetről. Gyorsan szaladt az idő. Június 6-án Madridba repültünk, onnan Barcelonába buszoztunk, hogy megnézzük a máig épülő Sagrada Familia templomot, melynek munkálatait 1883-ban kezdték. Következő állomásunk Pamplona, ahol a San Fermin ünnep, a bikafuttatás forgatagába csöppentünk. Ez utunk kiindulópontja. Itt vette kezdetét az a 30 napig tartó felejthetetlen zarándoklat, ami életem egyik legszebb élménye.

Nehéz ezeket az élményeket pár mondatban összefoglalni. Mi volt az úton? Nagy városok, kis falvak, hegyek, fennsíkok, nagy meleg, kevés árnyék, emberek, akiknek ugyanaz a célja, mint nekünk. Sok zarándokkal ismerkedtünk össze, akikkel együtt haladtunk pár napig, aztán eltűntek és jöttek helyettük mások. Csekély nyelvtudásunkkal sikerült megértetni magunkat, ami sokszor már önmagában is nagy örömöt okozott.

A sok látnivalón, a sok ismerősön túl az Út mindenkinek adott valami pluszt. Sokszor hosszú órákon át gyalogoltunk az úton, egy végtelennek tűnő búzamezőn. Itt a zavartalan gondolkodás volt az, amire az itthoni zajban nagyon ritkán van lehetőségünk. Amikor elindultam az volt a célom, hogy eljussak Compostellába. Most úgy érzem, a cél maga az Út. Szent Jakab sírja csak egy állomás. Tovább kell lépnünk és átadni az embereknek a Camino üzenetét.

Sokan turistaként mennek végig az Úton, ami a sok látnivaló miatt is nagy élmény. De sokak számára ez zarándoklat, mert zarándoklattá teszi az a lelkület, amivel elindulnak és végigjárják útjukat. Szenvedéseiket, fáradalmaikat felajánlva Istennek, sokszor tőle kérve erőt, segítséget a következő lépés megtételéhez. És Isten segít, ha rá tudunk hagyatkozni, megtapasztalhatjuk, hogy velünk van az Úton.

További képek az útról: a Galériában

Gyalogzarándoklat Csíksomlyóra

Készült: 2009. június 18. csütörtök
Írta: Bense Zoltán

Csendes kis falucska Erdélyben; a Székelyföldön, a Kis-somlyó hegy lábánál, Csíksomlyó. A Székelyföld és a székely nép történetében mégis óriási jelentőségű volt mindig, és ma is az. Kiskunfélegyházát Bense Zoltán, Gyenes Attila, Kiss Gábor és P. Wolowicz Adam verbita atya képviselte.

Az idén is gyalog tettük meg a Székelyudvarhely és Csíksomlyó közötti több mint 60 kilométert. Zarándokutunkat a magyar nemzetért és a családokért ajánlottuk fel. A másfél napos zarándokúton sok mindent végig tudott gondolni az ember. Megérezhettük az időjárás viszontagságait – gyalogzarándoklatunk során napsütésben, szakadó esőben, hóesésben , nulla fok közeli hőmérsékleten felkaptattunk a Hargitára. Másnap teljesítőképességünk határán megérkezve a Somlyó hegyhez, minden fáradtságunk elszállt.
„Nekünk össze kell fogni! Mert nem vette le rólunk a Magyarok Nagyasszonya a kezét!” A zarándoklat valódi értelme: nem szenzációt, érdekeset kell várni a búcsútól, hanem kegyelmet, segítséget a hitélet megújításában, az elveszített boldogság és lelki béke megtalálásában. „Mi minden megosztó szándék ellenére egyetlen nemzetet alkotunk" – mondotta dr. Bábel Balázs érsek.
A szentmise felemelő volt és éreztük a Nemzetünk együvé tartozását, a lelki közösséget határon túli társainkkal.  A szentmise végén, az áldás után a pápai, a magyar a székely- és a régi székely himnuszt; az „Ó, én édes Jó Istenem”  kezdetű fohászt énekeltük el közösen. Bízunk abban, hogy új lelki alapokon formálódik és épül tovább testvérvárosi kapcsolatunk is Koronddal.

Travel bug

Készült: 2013. szeptember 18. szerda
Írta: Crox

Pen of Language

 

Rob the Builder

 

DeerHunters
Travel Bug
 

San Francisco El Alto,
Guatemala Unite for
Diabetes Travel Bug

Viva Geocaching Colonia

 

Ferdi The Dragon

 

Evolution I. goes
around the world
 

Poison Sumac -
Super Cacher Geocoin
 

BeerBug

 

The mystery key

 

Bungy Sheep

 

KnightsSeven

 

Aussie Track-a-bear

 

Ugly Cyclops Cat

 

WG auf Reisen

 

 
 
 

Alkategóriák

  • Túrák
  • Zarándoklatok

    Aki rohan, azt az idő szorítja, aki zarándokol, azt az idő tágítja.
    Aki menekül, önmaga elől fut, aki zarándokol, önmaga felé tart.
    Aki menetel, másokhoz igazodik, aki zarándokol, saját ritmusára jár.
    Aki túrázik, teljesít, aki zarándokol, teljessé lesz.
    Aki kirándul, kikapcsolódik, aki zarándokol, bekapcsolódik.
    Aki sétál, nézelődik, aki zarándokol, befelé figyel.
    Aki bóklászik, céltalan, aki zarándokol, célra talál.
    Aki zarándokol, úton van. Aki zarándokol, jó úton van.

  • Geocaching
  • Egyéb kirándulások